ESU 31183 Gőzmozdony T18

ESU 31183
A Stettiner Lokfabrik Vulcan által kifejlesztett T18-as több porosz vasúti igazgatóság kérésére született, akik olyan mozdonyokat kértek, amelyek legalább 90 km/h sebességet tudtak elérni előre és hátrafelé. A T18-ast, amelyet 1912 és 1927 között 462 darabban építettek különböző gyártók, a legsikeresebb vidéki vasúti személyvonati tartálykocsinak tartják, és a Deutsche Reichsbahn DR 1972-ig, a Deutsche Bundesbahn DB pedig 1974-ig használta. A szimmetrikus alváz lehetővé tette, hogy mindkét irányban egyformán jó vezetési tulajdonságokkal rendelkezzenek, és a tartálykocsi, amelyet alapvetően a G8-ból vettek át, már a T18 gyártásának kezdetén bizonyította alkalmasságát. Az 1140 lóerős teljesítményű és a 90 km/h végsebességű mozdonyokat, amelyeket a tizenegyedik leszállított géptől 100 km/h-ra növeltek, könnyű expresszvonatok húzására is használták. A második világháború után röviddel a Deutsche Bundesbahn (Német Szövetségi Vasutak) újraindította a tolóvonatokkal (toló-húzó vonatokkal) végzett kísérleteket, hogy lerövidítse a helyi vonatok fordulási idejét. Ennek érdekében a DB-nél maradt 424 mozdony közül többet a Hagenuk cég közvetett toló-húzó vonatvezérlő rendszerével szereltek fel. Amikor a vonatot tolták, a mozdonyvezető a vezérlőkocsiban ült, és a vezetési parancsokat a parancsoló berendezésen keresztül továbbította a mozdony fűtőjének, aki a vezérlőt kezelte. Amint a mozdonyvezető megindította a fékezést, a szabályozót a vezérlőkocsiból származó sűrített levegő automatikusan lezárta. Később a toló-húzó vonatvezérlést a legtöbb 78.0-5-ösből eltávolították, és a mozdonyokat ismét könnyű személy- és tehervonati szolgáltatásra használták. A DB az 1970-es évek elején Baden-Württembergben gyűjtötte össze poroszait. A második világháború után az NDK Deutsche Reichsbahnjának 53 mozdony állt rendelkezésére a 78-as sorozatból. A vezető kilátásának javítása érdekében a Stralsund telephelyéről származó egyes gépeket kis füstterelőkkel szereltek fel.